Város díjai
Várost ért kitüntetések
1982 Hild János-érem
Kazincbarcikát 1982-ben Hild János Emlékéremmel tüntették ki. Az elismerés nemcsak a város vezetőinek, hanem az egész városnak szólt. A díjjal a parképítő és környezetszépítő munkát és azt a szemléletet ismerték el, ami erősítette az emberek és a természet kapcsolatát.
1998 Nemzeti Sportváros
A Nemzeti Sportváros kitüntető címet 1998-ban érdemelte ki Kazincbarcika. A címet az élénk és sokszínű sportéletért, a tömeg- és versenysportban elért eredményekért, a város sportlétesítményekkel való ellátottságáért, valamint az önkormányzati, civil- és vállalkozói szféra sportért való összefogásáért ítélték oda.
1999 Európa Diploma
Az Európa Parlament 1999 májusában Kazincbarcikát az európai eszmeiség terjesztéséért Európa Diplomával tüntette ki. A díjjal Kazincbarcika nemzetközi kapcsolatainak az építését jutalmazták. Kazincbarcika testvérvárosi, baráti kapcsolatokat alakított ki szlovákiai, lengyel, bajor, kárpátaljai városokkal.
2002 Európa Becsületzászló
Az Európa Parlamenti Közgyűlés Környezetvédelmi és Területfejlesztési Bizottsága 2002. április 25-ei strassbourgi ülésén döntött úgy, hogy Kazincbarcika városának odaítéli az Európa Tanács Becsületzászlaját. A díjat a bizottság Kazincbarcika városának az európai eszmeiség terjesztésében kifejtett tevékenységéért adományozta.
2011 Területfejlesztési Nívódíj
A Kistérségek Fejlesztéséért Tudományos Egyesület által alapított területfejlesztési nívódíjat a 2011-es esztendő legsikeresebb programötletéért Kazincbarcika önkormányzata kapta. Ennek keretében Kazincbarcika Város Önkormányzata három kistérségi településsel, Bánhorvátival, Rudabányával és Sajókazával karöltve egy 6,2 millió svájci frank, vagyis 1,5 milliárd forint összegű fejlesztési programot valósít meg "Kazincbarcika és vonzáskörzete munkahelyteremtő fejlesztése" címmel.
2014 "Magyarország legsportosabb települése"
A Kihívás Napja (Challenge Day) sporteseményen 1. helyezés a VI. kategóriában (25000 - 69999 fő közötti lélekszámú település).
2015 "Magyarország legsportosabb települése"
A Kihívás Napja (Challenge Day) sporteseményen 1. helyezés a VI. kategóriában (25000 - 69999 fő közötti lélekszámú település).
2016 Befektetőbarát település, legjobb befektetői prezentáció és stratégiai terv
A Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) Befektetőbarát Település Programja zárórendezvényen 34 település - köztük Kazincbarcika - vett át a képzés sikeres teljesítését elismerő oklevelet. A legjobb befektetői prezentációt és stratégiai tervet Kazincbarcika városa állította össze.
2016 "Magyarország legsportosabb települése"
A Kihívás Napja (Challenge Day) sporteseményen 1. helyezés a VI. kategóriában (25000 - 69999 fő közötti lélekszámú település).
2016 Kerékpárosbarát Település
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a Kerékpáros Magyarország Szövetség "Kerékpárosbarát Település" kitüntető címmel ismerte el a város kerékpárúthálózat-fejlesztési tevékenységét.
2016 Háromszoros Országos Városmarketing Gyémánt-díj
A Magyar Marketing Szövetség II. Országos Városmarketing Díj pályázatán Kazincbarcika önkormányzata három kategóriában három pályázatot nyújtott be, amelyek közül mindhárom - a zsűri előzetesen meghirdetett szigorú kritériumrendszere alapján - elnyerte a Háromszoros Országos Városmarketing Díj gyémánt elismerést.
2016 Arany Rózsa díj
A 2016-os "Virágos Magyarországért" környezetszépítő versenyen a szakmai zsűri döntése alapján Kazincbarcika lett a régió - Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye - legszebb települése.
2016 Lollipop-díjak
A Magyarországi Kommunikációs Ügynökségek Szövetsége, a Direkt és Interaktív Marketing Szövetség és a Kreatív zsűrije a hazai kreatív szakmák egyik legrangosabbjának számító Lollipop-díjak közül a Kazincbarcika Város Önkormányzata megbízásából is induló Artificial Groupnak (amely cég a Kolorcity városmárka alapötletét kidolgozta) ítélte a "2016-os Év Ügynöksége" fődíjat. A "Kolorcity" pályamunka arany minősítést kapott a "Rendezvényes megoldások, lakossági események" kategóriában, emellett elnyerte a kategóriagyőztesek fődíját, azaz a "Legjobb btl-megoldás" díjat.
2017 „Magyarország legsportosabb települése”
A Kihívás Napja (Challenge Day) sporteseményen 1. helyezés a VI. kategóriában (25000 - 69999 fö közötti lélekszámú település).
2017 Háromszoros Országos Városmarketing Gyémánt-díj
A Magyar Marketing Szövetség III. Országos Városmarketing Díj pályázatán Kazincbarcika önkormányzata három kategóriában három pályázatot nyújtott be. A pályázatokkal - 2016-hoz hasonlóan - Háromszoros Országos Városmarketing Díj gyémánt elismerést szerzett a város.
2017 Hipnózis Bronz
Magyarország egyik legrégebbi és legrangosabb kreatív reklámversenyén, a Hipnózison Kazincbarcika Város Önkormányzata megbízóként az Artificial Grouppal közös Kolorcity kampányával az Egyéb megoldások / Társadalmi célú kampányok között bronz díjat kapott.
2017 Ezüst Penge-díjak
A Magyar Kommunikációs Ügynökségek Szövetsége által meghirdetett 18. Arany Penge Fesztiválon az Artificial Group Kolorcity imázskampánya két kategóriában (társadalmi célú megoldások / minimum 3 különböző médiatípuson megvalósuló, egységes koncepcióra épülö társadalmi célú kampány; társadalmi célú megoldások / kültéren megvalósult TCR-kampány vagy -kampányelem) Ezüst Penge díjat nyert. A fesztiválon kiosztott elismerések a magyarországi kreatív szakmákban tevékenykedök által leginkább elfogadott díjak.
2017 Golden Hammer Gold és Diploma
A főként kelet-európai és balti országok között népszerű reklámversenyen, a Golden Hammeren Kazincbarcika Város Önkormányzatának és az Artificial Groupnak a közös Kolorcity kampánya Event, PR kategóriában Gold, a Special events & stunt/live advertising kategóriában Diplomát kapott.
2017 Urbact Jó Gyakorlat Városa
Az Európai Unió városfejlesztési Urbact programjához készített pályázat kapcsán a Kazincbarcikai Szociális Szolgáltató Központ és az Idővár Nyugdíjas Kulturális Klub együttműködésében szervezett, hátrányos helyzetű gyerekeket segítő program, továbbá ehhez kapcsolódóan a városban meglévő generációk együttmőködése elnyerte az Urbact Jó Gyakorlat Városa címet.